A Colorado Kölyök

2015. március 27., Colorado, 09:01

Kyungsoo pontban négykor kelt fel. Egy gyors zuhany után a szokásos reggeli kávéval ült ki a teraszra. Az elméje megint kérdésekkel telt meg, lelkiszemei előtt tervrajzok, térképek, tervek jelentek meg. A gondolatok fénysebességgel suhantak át az agyán. Három év telt el azóta, hogy tizenegy barátot szerzett, hogy egy furcsa világról szerzett tudomást, hogy különleges erőre tett szert. Már három éve annak, hogy a tizenegy baratja közül kettő az életével fizetett, hogy egy teljesen más világban találta magát egyik pillanatról a másikra a képessege nélkül. A normális élete visszatért, de barátait elvesztette. Magányos volt, egyedül maradt, és bár évek teltek el, még mindig nem tette túl magát a történteken, még mindig kutatott, még mindig vissza akart térni a saját, nagy betűs valóságába. Merthogy ez nem az volt, abban teljesen biztos volt.
Amint csészéje kiürült a koreai fiú felállt és besétált a lakásba megcélozva azt a szobát, amit mindig zárva tart, még ha otthon van, akkor is. Abban a szobában voltak az emlékei könyvekbe leírva, minden kutatása ott volt. Az a kis helyiség olyan dolgokkal volt tele, amit ha sikerül időrendi sorrendbe raknia, felfedezni bennük az elrejtett kódokat, koordinátákat, akkor talán hazatérhet és segíthet a barátain.
A kulcsot kivette zsebéből és amint a harmadik fordítás után kattant a zár, Kyungsoo lenyomta a kilincset és belépett a szobába. Felkapcsolta a villanyt, és ezzel egy időben be is csukta az ajtót. A kulcsot az akasztóra tette, majd a hatalmas iróasztalhoz sétapált. A bőrszékbe beülve felnyitotta laptopját, bekapcsolta az asztali szamítógépet és a rengeteg biztonsági kódot begépelve mind a két gépbe, megnyitotta a legújabb fájlokat. Gondosan átolvasta majd elővette a fekete füzetet, amire csak egy számsor volt felragasztva.

"610494881201219910680700."

A füzet profilokkal és kisebb méretű portrékkel volt tele. A tizenegy barátja ott volt minden oldalon. Az erejük, születesi dátumuk, nevük, a rajzolt képük, egyszerűen minden, ami fontos tudnivaló volt, az mind megtalálható volt itt. A laptopon egy új jegyzetet nyitott meg. A fájl neve egyszerűen csak "PCY61" lett. Újra elkezdte olvasni az előző anyagot és minden olyan dolgot kiírt belőle, ami Park Chanyeolra utalhatott. Aztán megakadt a szeme egy mondaton, aminek eddig a fontosságát észre sem vette. Megnyitotta a böngészőt és a keresőben tűzesetek után kezdett el nyomozni. Órákkal a keresgélés megkezdése után végül talált egy képet egy újságcikkről. Lementette és behelyezte a "Tűz" nevű titkosított mappába, majd a jegyzetbe annyit gépelt csak, hogy "2012. december 12., Seoul Gangnam-gu Középiskola - furcsa tűzeset, a tűz éjfélkor tört ki". Kyungsoo tudta, hogy ebbe az iskolába járt Chanyeol és 2012. december 12-én, azon a végzetes napon Chanyeol teljesen elvesztette az uralmát az ereje fölött (ahogy a többiek is) és éjfélkor eltűntek mindannyian, 00:01 perckor pedig egy teljesen más helyen, pontosítva ebben a lakásban találta magát a fiú. Lementett minden anyagot, amit talált és összeírta őket, majd törölte a számítógépes előzményeket, végül pedig kikapcsolta a gépeket. A füzetet viszzatette a helyére és kiment a szobából. A konyhában lévő órára nézett, ami nyolc óra ötvenöt percet mutatott. Mint minden nap most is felment a tetőre, hogy szívjon egy kis friss levegőt és kiszellőztesse a fejét. A negyediken lehetett, amikor a lepcsőfordulóban furcsa hangokat kezdet el hallani az egyik lakásból, amiben tudomása szerint senki sem lakott. Közelebb ment az ajtóhoz, de akkor olyat hallott, ami teljesen megakadályozta a mozgásban. Mintha eltűnt barátja, Minseok hangját hallotta volna, ahogy Őt szólítja. Ugyan azt mondta, amit akkor, amikor utoljára látták egymást, szóról-szóra ugyanaz a mondat volt. Kyungsoo az ajtón lévő rácsos lyukon benézett a lakásba. A látvány teljesen ledöbbentette. Látta a csata színhelyet, látta magukat, ahogy ott állnak mind a tizenketten, ahogy lelövik Luhant és Yifant, ahogy Minseok odaszól neki, hogy idő van, ahogy a fiúkkal egyszerre hívják elő az erejüket, ahogy elvesztik felettük az uralmukat és ahogy egyszerre mind eltűnnek.
Kyungsoo karján lévő óra hangosan csipogni kedett, mikor az kilenc óra egy percet ütött. Ezzel egy időben furcsán kezdte érezni magát a koreai fiú. Ugyanazok a tünetek léptek fel, mint azon az estén, mikor megkapta az erejet. Az óra csak csipogott és csipogott, majd mielőtt abba nem hagyta volna a föld megmozdult Do Kyungsoo lábai alatt, aztán amint kilenc óra két perc lett az egész abbamaradt, ahogy a rosszulléte is. Gyors léptekkel szelte a lepcsőfokokat és meg sem állt addig, amíg a kocsijához nem ért. Az autónál megállt, szíve zakatolt, a levegőt gyorsan és egyenletlenül vette, a víz pedig teljesen leverte. Nem tudta, hog mégis mi lehetett ez az egész. Aztán emlékképek lepték el lelkiszemeit. Látta az utat, emlékezett minden egyes lépésre, amit akkor tett meg, amikor azon a bizonyos estén az erdőbe indult egy ismeretlen erő miatt, Meglepték ezek a képek, ugyanis eddig soha nem tudott visszaemlékezni erre, sőt, már azon az ominózus estén sem tudott visszaemlékezni ezekre. Az a furcsa erő, ami akkor csapdába ejtette, most újra lecsapott rá azzal a különbséggel, hogy bár testét nem Ő irányította, az elméje teljesen szabad volt. Kocsijával a szikláshegységek felé indult. Amint kiért a városból mégjobban rátaposott a gázra és  csak szelte az utakat. Nem tudta, hogy mégis merre megy, csak annyiban volt biztos, hogy az erő, ami három éve megváltoztatta az életét, most visszatért. Hirtelen bekanyarodott balra és a kiszáradt talajon hajtott végig. Az út porzott autójának kerekei alatt, az egész helyet a motor zúgása töltötte be. Ahogy Kyungsoo a járhánnyal szelte a mérföldeket, hirtelen rátaposott a fékre. Szíve hevesen dobogott, kezdte azt érezni, hogy valami nagy dolog fog történni. Kiszállt az autóból és a elindult gyalog. Ugyanúgy ment, ugyan azon az úton, mint évekkel ezelőtt, csak a talajt nem fű borította, nem voltak bokrok és fák. Csak kiszáradt talaj és sok hegy, legurult sziklák, kiszáradt folyómedrek Kyungsoo hirtelen megállt, ám nem az erő, hanem a saját akarata miatt. Ugyan az a kőoszlop volt előtte, mint Koreában, azzal a kivétellel, hogy a jel, ami régen megjelent rajta, most sehol sincs. Kyungsoo közelebb sétált hozzá, bal tenyerét az oszlopra helyezte, és akkor  megtörtént az, amire nem számított volna. A föld remegni kezdett, a fölé magasodó szikláshegységek oldalán repedések jelentek meg, a kőoszlopon felizzott Kyungsoo jele, kézfeje bizseregni kezdett, majd megjelent rajta ugyan az a minta. Ahogy ellépett az oszloptól, hátra esett, és a föld alatta megrepedt. Kyungsoo visszanyerte erejét. Már kezdett volna felállni, amikor hirtelen a Seoul melletti erdőben, a kőoszlopok által kialkított körben találta magát.